A világ újjá(sz)építése

A VILÁG ÚJJÁ(SZ)ÉPÍTÉSÉNEK PROGRAMJA

 A GONDOLAT TEREMTŐ EREJÉNEK FELHASZNÁLÁSÁVAL

 1.     A munka célja

2.     A munka módszere

3.     Gyakorlati útmutató

4.     Gyakran felmerülő kérdések

5.     Csoportok kialakítása

6.     Kapcsolat

 1.     Földünk kétséget kizáróan átalakulóban van. Ezt tudjuk, érezzük nap mint nap. Sokan sokféleképpen próbáltak ezen úrrá lenni. Egy probléma volt: nem a megfelelő pillanatot használták a munka elkezdésére, és a kommunikáció inkább az ijesztgetésről és a pánikról, mint a megoldásról szólt. Ha a megoldásról szólt, akkor is már eleve kidolgozott módszereket alkalmaztak, ahelyett, hogy a célt határozták volna meg. Egyszerűen szólva: összekeverték a hogyan-t a mit-tel. Ebből számos probléma adódott. Ezek közül a legfontosabb az emberek individuális megközelítésének figyelmen kívül hagyása volt.

Itt és most azonban lehetőségünk adódik arra, hogy egy olyan programban való részvételre sarkalljunk mindenkit, ami nem kíván plusz időráfordítást, energiát, vagy figyelmet. Gondolkodni mindenki gondolkodik, amíg éber. Ezt kihasználva ÚJÍTÓ SZÁNDÉKÚ TEREMTŐ GONDOLATMINTÁKAT küldhetünk, amikor csak fent vagyunk.

Az emberiség eddig nagymértékben kihasználatlan erejét, a gondolat erejét alkalmazzuk annak érdekében, hogy saját magunknak, és a jövő generációknak megfelelő környezetet teremtsünk közösen, visszaszorítsuk ezzel a most még meglehetősen erős romboló erőket.

 2.     Tehát a módszer, amit ehhez használunk, nem más, mint az emberi gondolat hatalma. Hihetetlen mértékű energiáról van itt szó: a legnagyobb megvalósítási erőről, ami létezik. Ezen felül csak az Isteni Szándék áll. Ezért természetesen nagyon meg is kell gondolnunk, hogy mit akarunk létrehozni, másképp szólva, mire gondoljunk.

Különösen nagy jelentősége van Magyarországnak ezzel a feladattal kapcsolatban. A mag ereje, amely elvetve kibújik a földből, majd növekedésnek indul, végül termést hoz, bizonyos szempontból azonos a gondolat erejével. Magyarország a Földnek azon a területén fekszik, ahol a föld mélyében nagyon erős magnetikus erők szunnyadnak. Szükséges annak felismerése, hogy a MAG nép veti el a jövő MAGjait. Nagy a felelősségünk.

A MAG energia, mely a Föld MAGmájából táplálkozik, és a MAGyarok különleges képessége, önMAGunk ereje, az eredeti MÁGia, a teremtő erő, a kreativitás energiája. Ezért van annyi tudósunk, művészünk és mindenféle szakmában dolgozó kiváló egyéniség közöttünk.

A Dalai láma erről így nyilatkozott pár évvel ezelőtt, mikor Magyarországon tartózkodott: “Vajúdik a Föld, és a Kárpát-medencében szüli a jövőt.”

A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:

“Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhódása az Önök országából fog elindulni.?

 3.     Amire fontos odafigyelni: amint a kettősség, a széthúzás felé vesszük gondolataink irányát, AZONNAL lefokozódik a teremtő erő, és romboló erővé alacsonyodik. EGYségben kell maradnunk, a KÖZÖS dolgokra összpontosítanunk, és elkerülni a KÉTelkedést, és a KÉTséget.

Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen végezzük teremtő erejű munkánkat. Azonnal hozzá kell látnunk, mert az idő sürget. A világban minden nap történnek olyan események, melyek elodázhatják a boldogság megszületését.

 Hogyan tegyük meg, amit meg kell tennünk?

Minden nap, amikor csak van időnk, kétkezi munka közben, amihez nem kell szellemi koncentráció, pl. zuhanyozás, mosogatás, autóvezetés, bevásárlókocsi tologatás egyik polctól a másikig, gondoljunk szép, harmonikus képekre! Tiszta vízesésre, játszótérre, virágos ablakokra, mosolygó idősekre, egymást átölelő családokra, vidám tömegre? Ami a harmóniát árasztja a számunkra, minden ilyen kép megfelelő.

ENNYI AZ EGÉSZ? IGEN, ENNYI AZ EGÉSZ!

Aztán folytassuk napi tevékenységünket, minden további erőlködés nélkül.

 Egy dologra van még szükség: bizalomra, hogy elvetett MAGunk ki is fog csírázni a neki megfelelő időben.

 4.     Gyakran felmerül az a kérdés, hogy ?de hát, én nem tudok pozitív lenni a nap 24 órájában.? Válasz: Nem baj, ha egy gondolattal kezded, az is valami, aztán fokozatosan térj át a pozitív teremtésre. Meglátod, menni fog! NE VÁRJ EREDMÉNYT AZONNAL, ez a legfontosabb. Csak bízz a folyamatban! A szánóvető ember se kapargatja ki az elvetett magot a földből, hogy vajon csírázik-e már?!

5.     Ha neked már jól megy a dolog, oszd meg ezt a felhívást ismerőseiddel is! Nekik is tudniuk kell róla, hogy mennyire fontosak a világ szempontjából! Köszönöm!

6.     Ha bármi kérdésed vagy megosztani valód akad, keress meg!

Kategória: Tudatosodás

Ez a honlap sütiket (cookie) használ. A kérem fogadja el vagy tájékozódjon. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás